Lenge siden sist! Vagy valahogy így fejezi ki a norvég magát, hogy ha régen találkozott valakivel. Hát igen régen is volt már, hogy egy igazán jó kis posztot összedobtam.

 

Nem rég láttam egy norvég filmet, amiben egy házaspár volt, 2 gyerekkel. A hapsi egy üzemben dolgozott, a nőnek meg álomállása volt: építész egy nagyjövőjű cégnél, ráadásul Ő volt a főnök kedvence is. Egyik nap a pasi a finn.no-t nézve beleszeretett egy hajóba, amit később – a feleség beleegyezése nélkül – meg is vett. A nő meg egy 2 személyes repülőutat szervezett maguknak a hétvégére. Ebből persze sorra jöttek a félreértések, veszekedések, nemsokára szét is mentek. A srác el is költözött a vitorlásába. Ekkor kezdtek el csak tetőzni a bajok: a férfi kilépett, mert nem akarta kirúgni a barátait, a nő munkahelyére érkezett egy új női alkalmazott (szőke haj, 90-60-90), aki hirtelen a főnök kedvence lett és ezzel vetélytárs is. Amikor a pasas a vízre tette új vitorlását, az rögtön az elején léket kap, a nőnek el kell adnia a lakást, amiben addig a 2 gyerekkel lakott, mert nem tudja fizetni (az összes spórolt, közös pénz elment a hajóra). Aztán jött a válóper, majd a csaj tesója odaköltözött hozzájuk, mert annak a férje megcsalta a saját kanapéjukon. Később, amikor a srác vigyázott a gyerkőcökre a nagyobbikkal baleset történt és kórházba került. Talán itt kezdődik el valami fordulat a filmben, de tulajdonképpen mégse. Csak a szülők kerülnek picit közelebb egymáshoz. Ja, és a csaj nővére hazaköltözik, mert kibékül a férjével. A sebesült kisfiú - miután haza kerül a kórházból – szülinapi bulit kap ajándékba a szüleitől, de az anya lekési, mert a munkahelyén elromlik a gépe, amit a szőke bombázó hoz neki rendbe. (tehát mégse olyan gonosz) De mire a buli helyszínére ér (ami egy kikötő), már senki nincs ott...

 

Most körülbelül nálam is hasonló a helyzet, és ha ez egy film, akkor most nagyon az elején tartok: apa még októberben felmondott, mert „a munkaadója nem tudott neki egyenletesen (minden nap minimum 7 és fél órát, amit a szerződésben ígért) biztosítani.” Hát igen, ez most így egyszerűen hangzik, de pont jött az økonomikris [ökonomikrísz] (=gazdasági válság). És hiába Norvégia és Svédország úszta meg a legjobban – ha lehet így fogalmazni – mégis mindennap arról lehet hallani, hogy nagyon sokan vesztették el a munkahelyüket, és nehéz a munkakeresés. Tehát bementünk a NAVhoz (Norske Arbeids- og Velferdsforvaltningen). Ők foglalkoznak mind a munkavállalókkal, munkaadókkal, segélyekkel, és miegymással. Tehát bementünk hozzájuk, elmondtuk, hogy apum felmondott és hogy szeretne dolgozni. "Regisztráltál?" "Igen." "Kitöltötted a NAV CV (curriculum vitae – önéletrajz) sémáját?" "Nem, mert nekünk másféle oktatási rendszerünk van, mint itt." Jött is egy srác segített nekünk megcsinálni: elmagyaráztuk, hogy apa miket tanult és dolgozott, stb, Ő meg kitalálta, hogy ezek kb minek felelnek meg itt. Nagyon kedvesek voltak, segítőkészek, és adtak egy brossúrát meg egy kitöltendő dokumentumot: Dagpenger [dágpenger] (=napipénz). Sosem hallottam róla ezelőtt. De ha elveszted a munkád, felmondasz, kirúgnak vagy csődbe megy a cég, ami a munkáltatód volt, ilyenre jogosult vagy itt, ha egy évet dolgoztál. Ez az előző évi fizetésed bizonyos százaléka, napokra elosztva. Azaz a mi esetünkben - mivel apa 2007-ben csak júniustól dolgozott - jóformán semmi, de mégis valami. Tök jó gondoltam én. Csakhogy a felmondás 1-től 30-ig vagy 31-ig tart. Tehát hónap elejétől a végéig, se előbb, se később. Tehát ha fel akarsz mondani október 5-én, akkor neked még az egész októbert le kell melóznod és majd csak november 1-30-ig van a felmondási időd. Ezt mi nem tudtuk. Honnan is tudtuk volna, annyi sok minden hazugságot hallottunk ellőtte "drága tündérkeresztanyánktól", hogy nem tudtuk hogy mi hogy megy a valóságban. Lényeg az hogy apa október 5-e után nem ment dolgozni, 6-án az irodában voltunk és 21-én megtudtuk: december elsején kell újra kérni a dagpengert, és attól a naptól jogosult 12 napon belül a pénzre. Fantasztikus! (kb mire ezt is összehoztuk vagy 5x voltunk bennt)

 

Jött utána egy kellemes karácsony, egy fergeteges szilveszter, pénz meg sehol. Megint NAV kontor [kontúr] (=iroda). Nagy meglepetésünkre – vagy nem, de nem tudták, hogy miért nem kaptuk meg a pénzt, persze a végére valami nagyöreg kitalálta, h mivel apa saját maga mondott fel, ezért 8 hét múlva esedékesek fizetni. Okey, ha det bra! [há de brá] (=viszlát)

 

Hogy ez most jó dolog-e vagy sem, de a februárt már másik osztályban, illetve tanárokkal kellett kezdenem, mert Inger-Lise és Marianne egy új, kezdő osztályt kaptak. Nekünk egy májusban kezdő csapathoz kellett csatlakoznunk. Főleg a létszám miatt. A kezdeti 22-ből 11-en maradtunk. A 2 új tanárunkat pedig Hildegunn-nek és Turid-nek hívják. Nagyon aranyosak, és nagyon úgy néz ki, hogy jobb tanárok, mint az előzőek voltak. Ja és a suli is nevet cserélt, már nem Kristiansand Voksenopplæringsenter, azaz KVO, hanem Kongsgård Skolesenter, azaz KSS.

 

Pár nap múlva MSN-en cseverészett anyum meg kerianyum: Jajj képzeld Erika (apum exfőnökének élettársa, tudjátok a "tündérkeresztanyánk") mesélte, hogy Karl (főbérlő, akit csak a telefonon tudod elérni, mert mindig úton van) nyáron, a szokott 40-50 lengyel helyett sokkal többet fog alkalmazni, mert megnövelte az eperföldjeinek területeit. Tehát el kell mennetek májusig, mert szüksége van a házatokra……. Mi van?! És ezt mégis az a jó ember mikor akarta mondani?! Felhívtuk. Megerősítette. Albérlet keresés: semmi eredmény, minden a közelben 2x annyiba kerül. Házvásárlás jobb lenne. Jónak jó, csak hitelt kell felvenni, az meg bankfüggő. Jövőhét csütörtökön majd többet tudok. Talán.

 

(1-2 héttel később...) Egyik vasárnap délután épp kerianyum elsózott bablevesét, amit előző nap készített és adott nekünk, mert hogy én nagyon szeretem... mármint a bablevest, nem az elsózottatt, de ebben legalább volt bab…. Hmmm. Na jó ezt csak mi értjük. Tehát épp ebédeltem, amikor apum ajtót nyitott. „Sziasztok!” Nina és Anti. Anti, Erika féltestvére, Nina meg a felesége. Aranyosak mindketten. Van 2 gyerekük: Natalia 21 lesz a nyáron, Lennart 18 múlt januárban. Tavaly voltunk nálunk, nagyon szép házuk van Søgnében. Na de a lényeg, hogy egy pár órás beszélgetés, és norvég gyakorlása után (ami mellékesen nagyon jól ment mindenkinek, aminek Nina nagyon örült, mert Ő nem tud magyarul) Anti állást kínált apumnak az Ő cégénél, ami a DHL-nek dolgozik, és kiszállítja az aktuális kiszállítanivalót. Azóta ez volt a 3. hete, és teljesen más mint az előző munkahelye volt. Meglepően más. És a legfontosabb: han liker å jobbe der [hán líker ó jobbe der] (=ő szeret dolgozni ott). Végre valami jó is történik!!!

 

Amúgy munkát keresni Norvégiában nem nehéz. De tényleg: a kereséssel nincs is baj. A NAV honlapján, vagy a finn.no honlapján egyaránt vannak munkák. De hogy meg is kapod-e azt, az már egy teljesen más kérdés. Apánál nem is számoltuk, hogy hány cégnek küldte el a CV-jét vagy søknad-ját [szöknád] (=kérvény arról, hogy te szeretnél ott dolgozni, de elég összetett dolog. Nem is nagyon tudom elmagyarázni, hogy mi is ez tulajdonképpen, de a munkakeresők majd megértik). Tehát ha megírod ezt a 2 papírodat - természetesen norvégul - akkor még nem vagy kész, jönnek a vitnemål-ok [vitnemól] (=bizonyítványok) és egyebek, amit már le kellett volna fordítattunk norvégra vagy angolra Magyarországon, és elküldeni egy bizonyos irodának amit NOKUT-nek [noküt] hívnak. Ők az összes külföldön szerzett érettséginél nagyobb végzettségeket: szakvizsgákat, egyetemi vagy főiskolai diplomát besorolnak és meghatározzák, hogy náluk ez milyen végzettségnek felel meg. Mivel mi, magyarok uniósok vagyunk, és így EØS (europeiske økonomiske samarbeidsområde) ország is, így tuti elfogják fogadni, a papírjainkat. Persze az is számít, hogy hány évig tanultad az aktuális szakmát/tárgyat, ha több ideig, mint itt Norvégiában, akkor lehet, hogy magasabb fokozatot kapsz. Persze ez visszafele is elsülhet, de Európai Uniós államok esetében ez nem hiszem, hogy előfordulhat. (általában ugyanannak felel meg) Ha csak érettségid van, mint az én esetemben, akkor a Samordna opptak-hoz [számurdná uppták] kell elküldeni már lefordítva. És így tudsz tovább tanulni egyetemen, pl. Érdekes, ugye? Na a lényeg, hogy apa a nem tom mennyi megkereséséből egyre kapott, egy nemleges választ. Nem tudom pontosan, hogy ez most az økonomikris miatt van, vagy hogy utlandisk [ütlandiszk] (=külföldi), vagy csak mert nem mellékeltünk lefordított papírokat. Tényleg nem tudom. Január óta én is munkát keresek, de tényleg, haza szeretnék repülni a barátaimhoz és már számot sem tudok mondani, hogy hány helyre jelentkeztem, de sehova még be sem hívtak intervju-ra [interjú]. Pedig ruha-, cipő és édesség üzletekbe jelentkeztem, ami szerintem nem olyan hűűűde nagy dolog, és a beszédkészségemmel sincs nagy gond. (Csomó helyre én megyek fordítani és nem volt még semmi olyan problémám, hogy nem értenek meg vagy én nem értek valamit. És hála Cintimnek, a magyar-norvég barátosnémnak, meg a suli rådgiverjének, bombabiztos CV-m és søknadom van). De mégse. Ricsi szerint tanfolyam szükséges hozzá - nagyon úgy tűnik, hogy igaza lesz.

 

És körülbelül most érek oda a történetben, hogy ennél már csak az a tény rosszabb, hogy mivel nincs munkám, így haza sem fogok tudni utazni. Amit megígértem a barátnőimnek. Nikivel úgy terveztük, hogy most a 20. szülinapunkon limóbulit csinálunk: kibérelünk egy limuzint és körbeutazzuk a gyünyörű és varázslatos Budapestet a legjobb barátnőinkkel. És varratunk egy barátságtetkót - igazi tetkót, nem hennát - a csuklónkra, ami egy csillag lesz, és azt jelképezi, hogy „a barátságunk örök, mint a csillagok az égen”. Dorcyval, Andival és Vityával meg azt terveztünk (meg persze Nikivel is) hogy meglátogatjuk az összes szórakozóhelyet a városban és bulizunk, táncolunk, és az összes italt, amit Andi tanult idén az idegenforgalmis sulijában, megkóstóljuk. De hiába nézem a norwegian.no-n a lavprisekalender-t [lávpríszkálender] (=alacsonyárakat tartalmazó naptár), sosem lesz annyi pénzem egy retur repjegyre, mint amennyibe most kerül. Még ha tog-gal [tog] (=vonat) is megyek, úgyis piszok drága. Úgy érzem, hogy most minden összegyűlt, minden rossz. Sírhatnékom van. Nem csak van, az utóbbi 2 napom totál KO. Már mosolyogni is nehéz. Legelőször akkor éreztem ezt, amikor ide kijöttem 2007-ben, egy világ dőlt össze bennem. Aztán tavaly, amikor ráébredtem ősszel, hogy nem lesz folytatása a szép 3 hónapomnak, éjszakába nyúló táncgyakorlásoknak, bohóckodásoknak. És most meg, ha a csajokra gondolok, hogy nem lesz limóparti, barátságtetkó, műszaki egyetem, múzeumok éjszakája, zp-s táncolások, meg egyáltalán semmi Magyarország, akkor megint könnybe lábad a szemem. Mi a fenét keresek én itt? Biztos, hogy nekem itt kell leélnem az életem, hiszen tulajdonképpen nem is én választottam ezt? De otthon sem jobb, hiszen hallom. Kétségbe vagyok esve."Be happy!" - mondja Zsuzsi.

 

Ja a filmet nem fejeztem be... A nő valami úton-módon eléri a férjét és a legközelebbi kikötőben eléri a hajót is, végül együtt nézik a naplementét egy sziklánál és persze HAPPPY END. Remélem az én filmemnek is hasonló vége lesz...