Elég rég volt már az utsó bejegyzésem, de most már úgy néz ki, h van állandó (?) netem. És történt is velem 1-2 dolog is, amit vétek lenne, nem leírni...Először is a házavató bulival kezdem, ami aug 24. napjára esett, ami egy szép pénteki nap volt. Apum és Leif sajna nem voltak jelen, mert Trondheim tájára furikáztak valamit. Mindenkinek ízlett a kaja, apum még ajándékot is kapott, másnapi névnapja alkalmából. Este felé a srácok, Sondre és Bernt Erik focizni invitáltak minket (Zsuzsit, Maricát és engem), a közeli sportpályára. Már javában focizott ott pár gyerek, de kicsit később, megérkeztek a többiek is. Rögtön úgy indított az egyik (ráadásul pont az, akinek csendben kellett volna maradnia, mert rajta szembetűnőbb különbségek vehetőek észre. Ergó: nem az idén barnult le), h: "Mi van itt, magyar invázió?" Ettől a kedves beszólástól, élből elment a kedvem és előtört rasszista énem. A legviccesebb az, h ez még csak az eleje volt. A játékosok elosztása: Velünk volt Sondre, Bernt Erik és Kobe, a többi ellenünk. Hát igen "idegenekkel" senki nem akar játszani. Már a játék elején beindultak a fiúk, és persze Marica is. (Róla tudni kell: h ha  lenne olyan kitüntetés, h "A család sportembere", akkor Ő kapná meg. És a focit imádja.) Az ottani hímnemű egyedeket megszégyenítő módon lealázta. Sondre és Bernt Erik is eleméban volt, magyarul káromkodtak és tanítgatták Kobét is, aki nagyon vevő volt a dolgokra. A kezdeti kellemetlen beszólás miatt, persze mi is tanítottunk nekik még párat, aminek nagyon örültek, mi meg jókat röhögtünk, mert 1.) nehezen bírták kiejteni a szavakat 2.) a többiek nem értették mit jelent. Zsuzsi állt a kapuban, de csak addig, amíg nem jött egy labda, mert akkor gyorsan kitért előle. De egyszer mégsem volt olyan éber és arcon találta a labda. Persze a "senki nem tudta" h ki volt az illető, aki bikázott. Zsuzsi jól bírta, egy könnycseppet sem ejtett, büszke is voltam rá, mert én tuti bőgtem volna. A történtek miatt, Bernt Erik ment be a kapuba, és Zsú kijött. Velem volt, mint hátvéd, na az nehéz meló volt, de tényleg, egész végig csak beszélgettünk. Hehe, úgy voltunk vele, h pont elég kan van a pályán, kergessék azok a labdát. Ez jó taktika volt addig, amíg meg nem jelent az egyik srác, Maricával a nyomában. Mikor én is feléjük sétáltam (igen jól olvastad SÉTÁLTAM), akkor a  gyerek hirtelen megfordult és akkorát bikázott Marica hasába, h Ő rögtön összerogyott. - Ijesztő volt látni, h tőlem alig 1 méterre szinte KO-val kiütik a húgom. - De Ő mégis felállt, feje vörös volt a dühtől, felkapta a focilabdát és hozzádobta a srácnak. (Nem dobott nagyot. Sokkal nagyobbat érdemelt volna az a gyökér.) Aztán sírva elrohant. Zsuzsi utána, majd én is. A többiek először megijedtek, aztán röhögcséltek. Bernt Erik és Sondre is velünk nyugtatgatta, vígasztalta Maricát.  Aztán 2 kiscsajszi (akik nagy szurkolói voltak a csáklitbojnak) is odajöttek, h megnézzék, h hogy van. Persze Marica rögtön a bosszún gondolkodott, és szidta a srácot. Egyszercsak eszembe jutott, h a kölök, nem kért még bocsánatot sem.Na akkor fogtam magam és odamentem hozzá: "You must say: 'Beklager'" és mutattam Marica felé. De a drágám az angolhoz is szefo volt és elég hülye képet vágott, mikor befejeztem mondatom, így Sondre fordított neki, a 2 csaj elkezdte húzni, h igenis menjen oda, de az nem mozdult. Mondta, h neki is fájt, amikor Marica megdobta, na akkor nevettem egyet és mondtam neki, h menjél már, meg h "time is running" (ezt a Desperados 2ből szedtem el, amit apummal szoktunk játszani: apum játszik, én meg ülök mellette és kíbickedem).  Nem kicsit be volt tojva, csak tudnám mitől, amikor még nem vágtam se én, sem Zsuzsi pofon. Mikor rájöttem, h nem megyek ezzel semmire, visszamentem a lányokhoz és Bernt Erikhez, akikhez már Kobe is csatlakozott. Később jött Sondre is, és mondta, h a srác azt mondta neki, h "a másik magas lány" még régebben sípcsonton rúgta. Érdekes, h Zsuzsival jó hogyha 2x értünk bele a labdába, akkoris csak azért mert nem volt ott senki. Szal sértődötten, de felemelt fővel távoztunk.

Másnap volt a márnememlékszemmilyen kupa, ahol a tveit-i fiúk 3.ak lettek. Sondre nagyon jól védte a kaput, az a pár ami meg bement, az meg csak azért volt, mert nappal szembe volt. És tapasztalatból tom, h szemüvegben nappal szemben, elég ratyi. Bern Eriktől kaptam egy teniszlabdát. És egészvégig a csodálatosan szép szőke hajú kék szemű (jó 1-2 kivétal azért volt) norvég focista fiúkon legelettem a szemem. Mellékesen, nagyon pirosra égtem, és ahhoz képest, h alig csináltam valamit, fáradtnak éreztem magam. Estefelé értünk haza, apum is hazajött, akit fel is köszöntöttünk, majd alig győztünk mesélni.

Hmmm... az egészben a legviccesebb, h a bulin kezdtem azt érezni, h végre minden okés, de ezek után rájöttem, h még mindig csak "idegen" vok. Muszáj lesz nyelvet tanulnom, h legalább amiatt ne izéljenek, és h ha muszáj, meg tudjam védeni a hugijaimat. (persze Zsuzsi volt az ötletgazda, vagyis neki muszáj lesz suliba járnia, de h ne menjen egyedül és h én se legyek elveszve, ezért nekem is muszáj volt vele mennem". Ennek örömére ma meg is jött a suli levele:

Szerdán este 6-kor várnak minket...

folyt. köv.valamikor.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.